• Vitathatatlan, hogy az Antall-kormányra rengeteg megoldandó feladat várt. A problémák özönével kellett szembe nézni. Még itt voltak a szovjet csapatok, alig volt az országnak devizatartaléka, kicsi volt az olajtartalék, hatalmas a törlesztendő adóság, mindez kezelendő feladatot jelentett.

    Az Antall-kormány előtt álló feladat alapjaiban kettős volt: az egyik az ország működésének biztosítása, a másik a történelmi léptékű változások megtervezése, előkészítése és levezénylése. A kormányzati struktúrát, a kormányzási technikát ehhez igazodva kellett volna kialakítani.

    Antall József megválasztott miniszterelnök számára a járható út az lett volna, ha olyan összetételű kormányt állít fel, amelynek egyik része a napi működési gondokkal, problémákkal foglalkozik, az ország működésének a biztosítását szervezi, intézi, a kormány másik fele viszont kizárólag új, a nyugati felfogás szerinti demokrácia iránt elkötelezett és rátermett kormánytagokkal a váltást, a változást tervezi illetve szervezi.

    Az Antall-kormány struktúrájában, intézményi hátterét tekintve és létszámában sem volt alkalmas arra, hogy ilyen léptékű, ilyen horderejű és volumenű feladattal megbirkózzon. Ekkora feladat sikeres elvégzéséhez legalább kétszer ekkora, jól szervezett, a nyugati felfogás szerinti demokrácia és jogállam létrehozása iránt elkötelezett, jól képzett, kreatív emberekből álló kormányapparátusra lett volna szükség.

    A pragmatikus megoldást az jelentette volna, ha konkrét feladatok elvégzésére tárca nélküli miniszterek, kormánybiztosok, miniszteri biztosok irányításával átmeneti időszakra, meghatározott időtartamra olyan hivatalok, struktúrák jönnek létre, amelyek csupán a feladat elvégzéséig állnak fenn. Antall mellé abban az időben legalább kettő vagy három miniszterelnök-helyettes vagy államminiszter kellett volna, akik koordinálják a napi kormányzás, továbbá a változtatások levezénylésének feladatait.

    Mindezek előtt azonban szükség lett volna egy olyan kormányzati hivatalra, ahol az arra alkalmas és az új rendszer iránt elkötelezett stratégák, főként gazdasági szakemberek kidolgozzák a változások levezényléséhez szükséges stratégiai terveket, cselekvési programokat. Az akkor hatalmon lévőknek azzal is tisztában kellett volna lenni, hogy a rendszerváltás utáni kormányzat hivatali ideje a változások végig vitele szempontjából olyan egyszeri kivételes lehetőség, olyan kitüntetett időszak, amely nem adatik meg még egyszer.

    Látni kellett volna, hogy ez az időszak az, amikor a társadalom akarja, sőt elvárja változtatásokat, később már a társadalom is inkább nyugalomra vágyik, másrészt beállnak a dolgok és inkább a változásoktól való idegenkedés lesz a meghatározó, a változásokat ellenzők hangja, érdekérvényesítő képessége jóval erősebb lesz.

    Antall József miniszterelnöki tevékenységének megítéléséhez mindezt és még számos egyéb tényezőt szükséges figyelembe venni. Antall József kulcsszereplője volt a rendszerváltásnak, az ő akkori tettei, döntései határozták meg és határozzák meg egy darabig Magyarország sorsának alakulását. Generációkra kihat az, hogy a rendszerváltást követően mit tett, illetve mit nem tett meg Antall József az első szabadon választott miniszterelnök.


    ANTALL  EMBEREI


    Sokat hallott érv, hogy az Antall-kormány megkifogásolt sikerességét az is befolyásolta, hogy a miniszterelnök kevés szakértelemmel bíró ember közül választhatott, ezért kellett a régi rendszer szakembereire támaszkodni. Egyesek szerint viszont az igazság az, hogy Antall az ellenzéki oldalról bizalmasai körén kívül mást nem is óhajtott bevonni a kormányzásba, főként nem a liberálisokat. Antall inkább választotta a volt kommunistákat mint az ellenzéki oldalon lévő liberálisokat.

    Tény, hogy Antall József a szűk baráti köréből, volt osztálytársai közül vagy az általuk ajánlott személyekből választotta ki a kulcspozíciókba kerülő vezetőket, ami azt a feltevést erősíti, hogy valójában bizalmatlan ember volt, aki nem szívesen osztotta meg a hatalmat ismeretlenekkel, idegenekkel. Lehet, hogy az ő közvetlen környezetében kevés volt a jó szakember, ugyanakkor a rendszerváltásban résztvevő más pártok és a párton kívüliek, az állampárt ellenzékének számítók köreiben viszont bőven volt, sőt az MDF berkeiben, vagy akár az MDF holdudvarában is szép számmal találhatott volna alkalmas szakembert.

    Emiatt nem kevesen méltatlankodtak pártja, az MDF köreiben is, hogy Antall a nevükben, de nélkülük kormányoz, inkább a volt kommunistákkal dolgozik együtt. Az MDF részéről főként az alsóbb szinteken erősödött a bírálat hangja, hogy ez már majdnem olyannak látszik mintha egy titkos koalíció lenne a kommunistákkal, de nem a parlamentben ülőkkel, hanem a parlamenten kívüli láthatatlan táborba tartozókkal, hiszen a kormányzati hivatalokban jóval több volt a régi rendszer embere, mint az új rend híve. 

    Nem volt alaptalan a bírálat és méltatlankodás, hiszen például Antall József, majd Boross Péter közvetlen munkatársa volt helyettes államtitkárként az a Szilvássy György, aki a diktatúra pártelitjének fiatalabb generációjához tartozott, az MSZMP majd az MSZP tagja volt, és aki később Gyurcsány Ferenc kormányában lett titokminiszter. Szilvássy György Antall és Boross miniszterelnöksége alatt a MEH helyettes gazdasági államtitkáraként döntött gazdasági ügyekben és privatizációs ügyekben és feltételezhető, hogy nem a jobboldali kérelmezők, igénylők, inkább a volt pártelithez tartozó ismerősök kéréseit vette figyelembe.  

    Az Antall-kormány helyettes államtitkáraként Szilvássy György engedélyezte, hogy 1993 őszén az öszödi kormányüdülő telkéből kihasítsanak egy darabot és az ezen a vízparti telekrészen lévő 300 négyzetméteres, kétszintes, négy lakosztályos villát Gyurcsány Ferenc cége lízingbe vehesse. Majd a miniszterelnöki hivatal visszabérelte a villát, így Gyurcsány cége a bérleti díjból fizethette a lízingdíjat. A történet része az is, hogy a Gyurcsány cégéhez került muzeális értékű villa az átkosban Horn Gyula és Marjai József miniszterelnök-helyettes kedvelt lakosztálya volt, amit 1993-ban a Kaposvári Építőipari Szövetkezet és a Ganda Kft. 40-50 millió forintból újított fel és bútorozott be, mielőtt az Antall József miniszterelnöksége idején a Miniszterelnöki Hivatal azt lízingbe adta Gyurcsány Ferencnek, pontosabban Gyurcsány Ferenc cégének. A döntés még Antall József miniszterelnöksége idején született, de a szerződést már Boross Péter miniszterelnöksége alatt kötötte Gyurcsány Ferenc a Miniszterelnöki Hivatallal.  A futamidő végén Gyurcsány Ferenc cége nagyjából 5 millió forintért vásárolhatta meg az ingatlant, amit egy későbbi időpontban eladtak, majd utána többször is gazdát cserélt. A sajtóban ezzel kapcsolatosan megjelent cikkek negyedmilliárdos vételárat emlegettek.




Ez a könyv a diktatúráról, a rendszerváltásról, az ellopott forradalomról, az igazságszolgáltatás visszáságairól, bűneinkről és igazságainkról, az ENERGETIKA-ügyről mondja el a szerző személyes véleményét és az általa megtapasztalt igazságot. Úgy ahogyan ő látta.

ÖRÖKÖLT TERHEK

A békés rendszerváltással az államot szolgáló, 800 ezer főt foglalkoztató bürokrácia is átöröklődött, amely hatalmas terhet jelent a költségvetés számára. Nem is igazán az a baj, hogy minden értékteremtésben foglalkoztatott három főnek egy negyediket kell eltartani, hanem az, hogy e hatalmas létszám igen kis hányada szolgálja közvetlenül vagy áttételesen az értékteremtést, az értékteremtés bővülését, a nagyobb hányad egy kis ország nagy igazgatási rendszerében teszi a dolgát.

Az ország méretét, a lakosság számát, de bármilyen egyéb viszonylatot figyelembe véve eltúlzottan magas ez a létszám, a nagyobbik baj az, hogy ez nagyon sokba kerül az államnak. Óvatos becslések szerint a jelenlegi 800 ezer fős létszám kétharmada is képes lenne ellátni a feladatot, kevésbé kíméletes megközelítés szerint fele is elég lenne a magyar állam közfeladatainak ellátására. Van, ahol egyetlen jogász napi nyolc órában képes lenne ellátni a hivatali feladatokat, mégis jogi osztály vagy főosztály működik infrastruktúrával, ügyintézőkkel, titkárnőkkel.

Eltúlzottan magas a vezetői szintek száma – ez is a kádári diktatúra ránk hagyott öröksége –, olyannyira magas, hogy ilyen vezetői struktúrával a Trianon előtti Magyarország közfeladatait is le lehetne vezényelni.

A bürokratikus állami apparátusban lassú az információ áramlása, számos esetben tisztázatlan a felelősségi viszony, a hatáskör és nem mérhető a teljesítmény, a hatékonyság. Elsődleges cél az állam erőfölényének érvényesítése és nem az értékteremtés támogatása. A békés rendszerváltással az államigazgatás számos területén átmentettük a szovjet modell adaptálásával született struktúrákat, a túlburjánzott adminisztrációt, az értelmetlen, szükségtelen igazgatási tevékenységeket.

A magyar GDP 15%-át költjük államigazgatásra, másutt ez csupán 7-8%, takarékosabb államigazgatás esetén pedig az 5%-ot sem haladja meg. Az értelmes és szükséges igazgatási teendők megtartása, a feleslegesek megszüntetése, az ehhez igazodó céltudatos átszervezés jelentős létszámleépítést eredményezhetne, ami viszont megrendítő hatású lenne mind a munkanélküliség, mind az emberi sorsok alakulása szempontjából. A járhatóbb út a jelenlegi létszám feladatkörének átalakítása, értékteremtést feladatkörökbe való átcsoportosítása illetve a meglévő feladatok értékteremtést szolgáló gazdaságszervezéssel, piacszervezéssel való kiegészítése.

Igen lényeges tényező az államigazgatás szemléletének kedvező irányú változása. Amíg a magyar államigazgatás – főként a gazdaságirányítás – akár csak egy részét a posztkommunista szemlélet és látásmód uralja, amíg egyes területeken a megújulás helyett a kádári gondolkodásmód átöröklődése érzékelhető, addig esélyünk sem lehet a kiugrásra, a valódi jólétet hozó nagyléptékű fejlődésre.

SZOCIALISTA GAZDASÁG

A magyar gazdaságra a huszadik század második felében a legnagyobb csapást a szocializmus mérte. Az elsődleges akadályt az ideológiai fék jelentette, az, hogy a kezdeményezést, önérdekű szerveződést büntetendő cselekményként kezelték.

A természetes gazdasági fejlődés motorja a kezdeményezés, az önérdekű szerveződés. Ennek kiiktatása, ideológiai indíttatású béklyóba kötése a fejlődés tudatos, erőszakos megakadályozását jelentette. Ennek eredménye lett, hogy a szomszédos Ausztria szabadon fejlődő gazdasága negyven év alatt ötször nagyobb gazdasági teljesítményt ért el mint a szocializmus keretei közé beszorított magyar gazdaság. De valójában még ezek a számok is túlzóan optimista, csalóka képet mutatnak, mert az egyötödnyi gazdasági teljesítményünk talán harminc százaléka volt versenyképes Európában, a fennmaradó rész olyan terméket produkált, amely csupán a KGST-n belül volt értékesíthető.

A gazdaság másik terhe a diktatórikus államgépezet finanszírozása volt. A magyar gazdaságnak egy túlméretezett hadsereget, jelentős létszámú pártapparátust, ugyancsak magas létszámú rendőrséget, a túlburjánzott bürokráciát kezelő államigazgatást kellett eltartani, finanszírozni kellett az országot lefedő ügynökhálózat infrastruktúráját, irányítását, egy jelentős létszámú munkásőrség felszerelését, működtetését és nem utolsó sorban a gyárkapun belüli munkanélküliséget.
Ez a bűvészmutatvány a nyolcvanas években már csak igen jelentős nyugati hitelek felvételével volt véghezvihető.

Magyarország a szocialista termelési mód, a szocialista diktatúra államgépezetének működtetése, ennek megfinanszírozása miatt olyan adósságcsapdába került, amelyből több generáción keresztül tud csak kievickélni, ha nem talál olyan gazdasági modellt, olyan fejlődési pályát, amely jóval intenzívebb gazdasági növekedést biztosít.

A rendszerváltás után létrejött demokrácia és piacgazdaság terhe, hogy azoknak is kell biztosítani a nyugdíját, akik pártfunkcionáriusként a kezdeményezést, az önérdekű szerveződést gátolták, akik ügynökök tartótisztjei voltak, akik ártatlan emberek elleni koncepciós perek létrehozásában tevékenykedtek, akik hivatalból a demokrácia és a
piacgazdaság mellett szót emelő állampolgárokat üldöztek. Általában az ő nyugdíjuk magasabb mint azoké, akiket üldöztek, akikről jelentést írtak, akit ártatlanul elítéltek, bebörtönöztek.