• A koncepciós perek vonatkozásában a kutatások feltártak jellegzetes jegyeket, ismétlődő sajátosságokat. Szinte általánosítható, hogy a megtorlás célpontjai, a koncepciós perek vádlottjai minden esetben jóval a per megkezdése előtt előzetes letartóztatásba kerültek, mivel így lehetett őket azonnal kiemelni a környezetükből, másrészt a koncepciós perek általában úgy zárultak, hogy az előzetes letartóztatásban eltöltött időt szabták ki büntetésként. A koncepciós perek áldozatai, szenvedő alanyai rendszerint rendőrségi fogdákban, embertelen körülmények között előre letöltötték azt a büntetést, amelyet a bíróság a per lezárásakor állapított meg.

    A koncepciós perekben a bizonyítékok láncolata egyetlen esetben sem létezett, a bűnösség látszatát félremagyarázott körülményekkel, kitalált cselekményekkel, hamis tanúvallomásokkal igyekeztek bizonyítani, a tárgyalások jegyzőkönyveiből kihagyták a védelem által felhozott bizonyítékokat, a felmentésre okot adó mentőkörülményeket. Nem létezett a pártatlan, tárgyilagos mérlegelés, a bírák csak a koholt vádak igazolására előterjesztett hamis indokokat, hamis bizonyítékokat, hamis tanúvallomásokat vették figyelembe és az ítélet indoklásában is csak erre hivatkoztak

    Az önérdekűség vagy az érintettség motívumától sem mentes visszaemlékezések szerint a nyolcvanas években már jelentősen csökkent a politikai perek száma és ezt a puha diktatúra térnyerésével magyarázzák. A valóság egészen mást mutat, nőtt a politikai indíttatású koncepciós perek száma. A diktatúra működési elve, a hatalom bármi áron történő megtartásának szándéka, a zavart keltő hangoskodók kiiktatásának, a szervezkedések csírájában történő elfojtásának szükségessége a nyolcvanas években is változatlanul, sőt még inkább érvényben volt, ugyanakkor változott az ország külső megítélése, és változás állt be a az ország kapcsolatrendszerében is.

    A nyugati kapcsolatok bővülése, a nagy összegű nyugati kölcsönök, a belső viszonyokban bekövetkezett átrendeződés miatt a megtorlás, megfélemlítés stratégiájában is új módszerek bevezetése vált szükségessé. A megtorlást, megfélemlítést új módszer szerint alkalmazták, amikor a hatalom úgy látta, hogy a hangoskodás, véleménynyilvánítás, az ellenőrizetlen szervezkedés kezdeményezése túllépi a veszélyérzetük szabta határt, kíméletlenül bekövetkezett a megtorlás, de már némi arculatváltással.

    A nyugat figyelmét felkeltő politikai perek száma a statisztika szerint valóban radikálisan lecsökkent, mert a politikai perek új formát öltöttek, már köztörvényes perek formájában zajlottak és így kerültek a statisztikában is kimutatásra. A kádári diktatúra tulajdonképpen már a nagy kölcsönfelvételeket megelőző időszakban is igyekezett kerülni a nyugat figyelmét felkeltő politikai pereket, de ez nem a demokrácia előszele volt, csupán a nyugat irányába mutatott látszat, mert a perek folytatódtak.

    A hatalom számára veszélyt jelentő hangoskodók, szervezkedők környezetében folytatott adatgyűjtés alapján, valós környezetbe ágyazva dolgozták ki a politikai okok miatt indított köztörvényes perek koncepcióját és a koholt vádak alapján, hamis tanúk közreműködésével lefolytatott koncepciós perben, köztörvényes bűncselekményekben mondták ki a politikai okok miatt perbefogott személyek bűnösségét.

    Ez a koncepciós perekben eljáró bírák számára voltaképpen olyan új kényszerhelyzetet jelentett, hogy már jóval több koncepciós perben kellett csalással, hazugsággal, igazságszolgáltatás elleni bűncselekményekben – hamis vád, mentőkörülmények elhallgatása stb. – részt vállalva ártatlan személyeket elítélni olyan bűncselekmények elkövetése miatt, amelyek nem is léteztek, amelyeket egy koncepció keretében találtak ki.

    A kutatások, feltárások szerint minden bíróságon volt néhány olyan bíró, aki igen szoros szállal kötődött az állampárthoz, így az esetek többségében őket választották ki a kényes ügyek lerendezésére. Számukra a csalás, hazugság, a hamis vád vagy a mentőkörülmények elhallgatása nem jelentett erkölcsi próbatételt. A hatalom tudta, hogy más bírák sem mertek volna nemet mondani, de esetleg előfordulhatott volna, hogy morális indíttatásból, egyéb okból nem az elvárt eredményt hozó módon jártak volna el.

    A kutatások szerint a koncepciós perekben való érintettség a polgári peres ügyekben eljáró bírák vonatkozásában igen alacsony, a büntetőbírák esetében az alsóbb fokú bíróságoknál is csekélynek mondható, a megyei bíróságoknál már jóval jelentősebb, a Legfelsőbb Bíróság esetében pedig igen jelentős mértékű, melynek magyarázata az, hogy a Legfelsőbb Bíróság bírája csak a diktatúra eszmeisége és az állampárt iránt elkötelezett, a hatalom iránti hűségét és a megbízhatóságát sokszorosan bizonyító bíró lehetett, így a stratégiai szelekció révén már eleve csak az érintettek körébe tartozó bírák kerülhettek a Legfelsőbb Bíróság bírái közé.

    A diktatúra idején minden egyes bíró esetében fennállt az a kényszerhelyzet, hogy a pártállami hatalommal szembeszállni, az állampárt utasításait megtagadni nem lehetett, mert a bírót azonnal kirúgták volna, életét, érvényesülését ellehetetlenítették volna. Erkölcsi és pszichikai szempontból azonban más azoknak a bíráknak a megítélése, akik a diktatúra időszakában ugyan nem tagadták meg az állampárt utasításait, de azt vonakodva, nem az elvárt lelkesedéssel és hatásfokkal hajtották végre, így rájuk jóval ritkábban bíztak ilyen feladatot. Hivatástudatuk, felelősségérzetük, értékrendjük nem torzult annyira, hogy ne lennének alkalmasak a jogállamban a bírói hatalomra.

    Külön kategóriába sorolhatók azok, akik vonakodás nélkül, mondhatni lelkesedéssel hajtották végre az állampárt utasításait, gátlásaik nem voltak, szemükben a hagyományos értékrend a reakciós felfogást, az erkölcs a klerikális nyavalygást jelentette. Esetükben nem egyszer az őket utasító párttitkároknak kellett visszafogni a gyeplőt, mert a megtorlások érvényesítése, a kegyetlenség terén is túllőttek a célon. Az ebbe a kategóriába tartozó bírák gátlástalanul csaltak, hazudtak és követtek el sorozatosan igazságszolgáltatás elleni bűncselekményeket, mert meg voltak győződve arról, hogy ez a helyes út. Számukra az értékítéletet az állampárt igenlő vagy elvető álláspontja jelentette. Az ártatlan emberek ellen indított koncepciós pereket igazságosnak és szükségesnek tartották, mert meggyőződésük szerint is csak így lehetett kiiktatni a rendszer ellenségeit, elnémítani a hangadókat, megfékezni a hőbörgőket.

    Ők sem erkölcsi szempontból, sem pszichikai szempontból nem alkalmasak arra, hogy jogállamban bírák, bírói hatalom birtokosai legyenek. Tagadhatatlan tény, hogy a rendszerváltás után a diktatúra bíróságából jött létre a demokratikus jogállam bírósága, senki nem vizsgálta a bírák szakmai múltját, erkölcsi feddhetetlenségét, pszichikai alkalmasságát, így mindkét kategóriába tartozó bírák bírói hatalomhoz jutottak, újból bírák lettek.

    A mai magyar valóságnak része, hogy meghatározhatatlan mértékben olyan bírákra bízták a demokratikus jogállam igazságszolgáltatását, akik a diktatúra időszakában mint a diktatúra szellemisége, a diktatúra hatalomérvényesítési
    módszerei mellett elkötelezett bírák, vonakodás nélkül, gátlástalanul teljesítették az állampárt utasításait, csaltak, hazudtak, bűnrészességet vállaltak igazságszolgáltatás elleni bűncselekményekben.

    Egyes kutatások szerint a megtorlást, megfélemlítést erkölcsi és jogi szempontból nem kifogásolható, hasznos és szükséges cselekménynek minősítő bírák valójában kóros mértékben torzult értékítélettel rendelkező, a diktatúra eszmeisége, értékviszonyai iránt tudatalatti módon elkötelezett, a tudatalattiban rögzült ellenségképpel bíró személyek, akik pszichikai szempontból alkalmatlanok a pártatlan, tárgyilagos, elfogulatlan megítélésre, mérlegelésre, így őket bírói hatalommal felruházni a demokratikus jogállamban valójában a társadalommal szembeni felelőtlenség és nem csupán kockázati tényező.

    Magyarországon a rendszerváltás utáni hatalmi struktúra nem minden elemében valósult meg a demokratikus jogállamiságot tükröző hatalomgyakorlás. Általánosságban nem vitatható, hogy létrejött valamifajta demokratikus fordulat, számos vonatkozásban érzékelhető a jogállamiság jelenléte, ugyanakkor léteznek olyan kivételek, olyan esetek melyek ennek az ellenkezőjét bizonyítják. 


    Erre példaként szolgálhat az igazságszolgáltatás, melynek terén a koncepciós perek felülvizsgálata egyfajta rejtett érdekkapcsolatot, ellenérdekűséget hordoz a koncepciós perek elítéltjei és a diktatórikus múltban koncepciós perekben eljáró és ítélkező bírák között, ezen túlmenően pártosságot, elfogultságot kiváltó ütközőpontot jelenthet a múlt hiteles feltárásában megmutatkozó érdekek vonatkozásában és a megtorlást, megfélemlítést szolgáló koncepciós perek törvényességének illetve törvénytelenségének megítélése tekintetében is.