• ÖSSZESKÜVÉS-ELMÉLET FEHÉRVÁRRÓL


    A kisvállalkozások létét elfogadni képtelen apparátusi emberek, párttitkárok olyan ütközőpontot kerestek, amely egyben a visszarendeződés kiindulópontjává is válhat. Érveiket nem a gazdasági irányváltásra koncentrálták, politikai indítékot igyekeztek találni, valami olyan konkrét ügyet, amelyre ráfogható a rendszerellenesség. Osztályharcra kódolt tudatukkal ellenség, rendszerellenes szervezkedés után kutattak és találtak is Székesfehérváron.

    Az ötletgazdák fehérvári pártvezetők voltak. Ők jelentkeztek az MSZMP központi bizottságánál azzal az összeesküvés-elmélettel, hogy a székesfehérvári ENERGETIKA Kisszövetkezet elnöke által INNOVÁCIÓS BÁZISOK fedőnév alatt kidolgozott gazdaságpolitikai koncepció és az ehhez kapcsolódó új gazdasági struktúra tervezete voltaképpen rendszerellenes forgatókönyv, a tervezet megvalósításához jogszerű szervezési keretet biztosító ENERGETIKA Kisszövetkezet pedig valójában egy kibontakozó ellenforradalmi szervezkedés gócpontja.

    Elméletük szerint az INNOVÁCIÓS BÁZISOK fedőnevet viselő tervezet alapján, a kisvállalkozások láncszerű összekapcsolásával, az ENERGETIKA Kisszövetkezetre alapozva olyan országos méretű szervezet jöhetett volna létre, amely jelentős anyagi erőforrással bír, telefonokkal, URH rádióhálózattal rendelkezik, így alkalmas arra, hogy a pártirányítás alól kivonva magát bármikor a rendszerrel szembeforduló erőként lépjen fel. A veszélyt érzékeltető konkrét példaként az ENERGETIKA Kisszövetkezet fejlődése szolgált, amely egy év alatt nyolcszorosára növelte árbevételét, tizenhat szakcsoportot hozott létre az országban, saját URH rádióhálózattal rendelkezett és 1984-ben újabb nagyszámú szakcsoport megalakítása, a meglévő szakcsoportok kisszövetkezetté történő felfejlesztése valamint az egész struktúrát irányító, koordináló gazdasági társaság létrehozása szerepelt a terveiben.

    A fehérvári ötletgazdák összeesküvés-elméletét magukévá tevő keményvonalasok azzal érveltek, hogy már a vállalkozásokat engedélyező jogszabály elfogadása előtt látni kellett volna, hogy a jogszabályt egyesek jogalapként használhatják kisvállalkozásnak álcázott rendszerellenes szervezetek létrehozására, ezért a jogszabály bevezetése súlyos hiba volt, mivel az a gazdaságinak álcázható politikai szervezkedés jogi alapját teremtette meg.

    A keményvonalasok a hiba orvoslásának egyetlen lehetőségét a jogszabály eltörlésében, a vállalkozások államosításában illetve felszámolásában látták. A gazdasági rendszerváltás folyamatának fennmaradásáért küzdő reformereknek ugyan sikerült megakadályozni a visszarendeződést, de akkor, ott, áldozatra volt szükség. A keményvonalasok számára akkor az ENERGETIKA-per jelentette az – általuk ugyan kevésnek tartott – elégtételt, ami egyben taktikai időnyerés is volt a változások mellett kiálló reformerek számára.

    Az újságok a valós tényeket elhallgatva, a szocializmus vadhajtásaként emlegették az ENERGETIKA Kisszövetkezetet. Mire a per véget ért már a keményvonalasok lendülete is elfogyott, az igazi vesztesek persze a per vádlottjai lettek. Az ENERGETIKA Kisszövetkezet keretében megvalósuló szervezési tevékenység jogalapját, jogszerűségét voltaképpen nem lehetett vitatni, de erősebb érv volt az, hogy Kádárék, akkor a nagy kölcsönfelvételek idején már óvakodtak a nyugat figyelmét felkeltő politikai perektől. Így nem valós tetteik, izgatás és rendszerellenes szervezkedés miatt ítélték el a perbefogottakat, noha mindenki tudta, hogy az ENERGETIKA-per megindításának kiváltó oka, az akkori hatalom megítélése szerint a szocialista gazdasági és társadalmi rendet veszélyeztető, kiszámíthatatlanságot, ellenőrizhetetlenséget eredményező, a szembeszegülők tömörülésére lehetőséget nyújtó gazdasági szervezkedés volt.

    A pártutasításra indított, gazdasági pernek álcázott politikai koncepciós per célja az ENERGETIKA Kisszövetkezet szétverése, a szervezkedés vezetőjének, egyben a tervezet kidolgozójának, a kisszövetkezet elnökének - Baranyai Józsefnek - a kiiktatása volt. A kisszövetkezet élére - Körmendi István nevű - pártmegbízottat neveztek ki, a tagság szinte egésze elmenekült, hátrahagyva a kisszövetkezet ugyancsak jelentős vagyonát.

    Az vitathatatlan, hogy a gazdaságszervezés tervezet szerinti méretekben történő megvalósítása idegen testet jelentett volna a szocialista gazdaságban, egy a szocialista viszonyokba ágyazódó piacgazdasági formula önszerveződő, államilag ellenőrizhetetlen struktúrája valósult volna meg területi innovációs bázisok fedőnévvel, amely egyben egy pártirányítás alól kivont érdekszövetséget is jelentett volna. Az akkori hatalom úgy látta, hogy egy gazdasági pernek álcázott koncepciós per megindításával elérhető a kívánt eredményt és látszatot biztosító rendteremtés, megelőzhető a szervezkedés további gyors ütemű növekedése, mert az később már csak jóval nagyobb feltűnéssel, nehézséggel lenne hatástalanítható.

    Mindez persze nem jelenthet magyarázatot vagy megnyugtató indokot azok számára, akiket a koncepciós perben nem szervezkedés, hanem nem létező, kitalált bűncselekmények elkövetése miatt ártatlanul elítéltek, mert a hatalom érdeke úgy kívánta. Az ENERGETIKA-per áldozatai voltaképpen a gazdasági rendszerváltás miatt kirobbant hatalmi harc áldozatai! Ártatlan áldozatok, mert a sors úgy hozta, hogy az ENERGETIKA Kisszövetkezet lett a keményvonalasok és a reformerek ütközőpontja, az összecsapás pedig áldozatokat követel. A kérdés az, hogy ők mikor kapnak ezért erkölcsi és anyagi jóvátételt?



Ez a könyv a diktatúráról, a rendszerváltásról, az ellopott forradalomról, az igazságszolgáltatás visszáságairól, bűneinkről és igazságainkról, az ENERGETIKA-ügyről mondja el a szerző személyes véleményét és az általa megtapasztalt igazságot. Úgy ahogyan ő látta.

BÍRÓI ELFOGULTSÁG

Mindenki másképpen élte meg a diktatúrát. Más volt a diktatúra a kedvezményezetteknek és más az üldözötteknek. Van amiben viszont nem lehet különbség a megítélés között. Akit a diktatúrában ártatlanul ítéltek el, annak igazságtétel jár.
A diktatúra bírósága vitathatatlanul egy parancsuralmi rendszer bírósága volt, amely az állampárt irányítása alatt, az állampártnak alárendelve végezte tevékenységét.

Az Alkotmánybíróság határozata alapján, a jogfolytonosság jegyében a diktatúra bíróságai által hozott határozatok érvényesek a demokratikus jogállamban is, ugyanakkor a jogfolytonosság nem jelenti annak elismerését is, hogy elfogulatlan, törvényes ítéletek születtek a diktatúra időszakában.

A diktatúra idején is létezett a bíró kizárásának szabályozása, így a 35. § (1) c. pontja szerint büntető ügyben nem járhat el az a bíró, akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható. A politikai okokból indított koncepciós perek esetében kivétel nélkül létezett a bíró egyéb okból eredeztethető elfogultságra, ugyanis a bíró kényszerhelyzetben volt, az állampárt utasítását kellett végrehajtania. Mint az állampárt irányítása alatt álló bírónak, mint pártbírónak, mint párttagnak ez volt a feladata, erre szólt az utasítása. Minden ilyen határozatra érvényes a Be. 250. § II. b. pontjának
megállapítása, ugyanis az ítélet meghozatalában a törvény által, a 35. § (1) c. pontja szerint kizárt bíró vett részt, amely kizárás érvényesítése akkor politikai okokból nem volt foganatosítható.

A bírói elfogultság tekintetében vegyük alapállapotnak, referenciaállapotnak a bíróság jelenlegi helyzetét, amikor a bíróság független hatalmi ág, más hatalmi ággal nincs sem alárendeltségi sem fölérendeltségi viszonyban, amikor a bírák nem tagjai pártnak, politikai szervezetnek, amikor a bíróságot senki semmire nem utasíthatja. Ezen állapothoz viszonyítva könnyen belátható, hogy a rendszerváltás előtti bíróság, a diktatúra bírósága többszörösen is elfogultságot eredményező helyzetben volt.

Egyrészt függőségi viszonyban állt az állampárttal, amely szélsőséges, diktatórikus nézeteket hirdető, parancsuralmat, elnyomást, egyeduralmat megvalósító politikai erő volt. A bíróság maga is része volt az önmagát népi demokráciaként meghatározó parancsuralmi gépezetnek, a bíróságokon keresztül érvényesült a az állampárt egyeduralmát biztosító szocialista törvényesség.

A bírák többnyire tagjai voltak a diktatórikus állampártnak, sőt a bírák egy kisebb része ennél is szorosabb kapcsolatban állt vele, szervezeti viszonylatban is besorolva pártbíróként vett részt a pártutasítások jogalkalmazás során történő érvényesítésében. Attól a bírótól, aki párttag volt, aki egy diktatórikus, szélsőséges párt tagja volt egyébként sem várható el pártatlanság, egy volt pártbírótól pedig végképp nem. Mindezeket figyelembe véve az lenne meghökkentő, vagy inkább
megdöbbentő, ha a diktatúrában született ítéleteket pártatlan, elfogulatlan ítélkezés helyzetében született ítéleteknek tekintenénk.

A bírák, bíróságok függetlenségének megítélése tekintetében az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a bírák, ügyészek jelentős része cáfolhatatlanul az állampárt tagja volt, ami egyben azt is jelentette, hogy rájuk is érvényes volt a pártfegyelem. Őket így nem csak hivatali felettesük, de a párttitkár is utasíthatta, a pártutasítás pedig előbbre való volt, felülírt bármely más hivatali utasítást. Az állampárt tagjai esküvel, aláírásukkal vállaltak kötelezettséget a pártutasítás végrehajtására.

Kimondható: a diktatúra bírósága egyrészt államszervezési ok miatt, másrészt a bírák párttagsága miatt sem tekinthető pártatlan, elfogulatlan ítéletek meghozatalára képes bíróságnak, így ezen ok miatt akár minden ítélet esetében felhozható a 35.§ (1) c. pontja szerinti elfogultság.

Elviekben a diktatúra időszakában hozott minden egyes ítélet esetében fennállt az elfogultság, mert az akkori rendszer nem biztosította a bíróság, a bírák függetlenségét, az államszerkezet, a hatalmi struktúra kialakításából adódóan intézményesült az elfogultság, emiatt a pártállamban nem létezett, nem létezhetett a bíróság, a bírák pártatlansága. A bírói jogalkalmazás során nem a hatalomtól független jogalkalmazás, hanem a politikai hatalmat szolgáló jogalkalmazás, a fennálló politikai rendet védő és kiszolgáló jogalkalmazás volt a feladat.

Még a politikai ráhatástól, a politikai érintettségtől mentes perek esetében is létezett elfogultság, olyan elfogultság, amely a bírói mérlegeléskor a helyes és helytelen, a jó és rossz vonatkozásában az állampárti hatalom értékrendjét, értékítéletét kényszerült érvényesíteni. Hivatalosan sem érvényesülhetett a bíró független értékrendje, értékítélete, mert a bíró nem függetleníthette magát a pártállami hatalomtól.