• ÜTKÖZŐPONTBA KERÜLVE 

    /  a szerző visszaemlékezése /

    Az ENERGETIKA-ügy látlelet egy rendszerről, egy korról.  Az ENERGETIKA-per valós célja a magyar gazdaság számára új fejlődési irányt mutató gazdasági modell megvalósítására irányuló szervezkedés megsemmisítése volt.  Az ENERGETIKA-per révén a pártállami hatalom bírói segédlettel megakadályozta, hogy létrejöhessen egy pártirányítás alá nem tartozó, jelentős súlyú, gazdasági alapú szerveződés és szervezettség, megakadályozta, hogy létrejöhessenek a mai ipari parkokhoz hasonlítható, a modell leírásában innovációs bázisok néven említett innovációs és kereskedelmi központok.

    Az  ENERGETIKA-ügyet rendszerellenes szevezkedésnek beállító párttitkárok összeskűvés elmélete kapóra jött a kisvállalkozások létét elfogadni képtelen pártfunkcionáriusoknak, apparátusi embereknek, akik mindenképpen politikai indítékot igyekeztek találni. Osztályharcra kódolt tudatukkal a szocializmus létét veszélyeztető ellenséget, rendszerellenes szervezkedést kerestek. Kerestek és találtak is, vesztemre Székesfehérváron. Így lett az általam kidolgozott innovációs bázisok tervezete a szocializmus megdöntésére készített forgatókönyv, az ENERGETIKA Kisszövetkezet pedig egy kibontakozó ellenforradalmi szervezkedés gócpontja.

    Az összeesküvés-elmélet ötletgazdái és a mind nagyobb számban hozzájuk csatlakozó keményvonalasok leszámolást követeltek. Ezért ott, akkor bűnösre volt szükség. Bűnösre és áldozatra, akit a háborgók elé vethetnek, aki egy egyedi, de elrettentő eset főszereplőjeként elnyeri méltó büntetését. Mint a tervezet kidolgozóját és mint az ENERGETIKA Kisszövetkezet elnökét engem találtak erre a legalkalmasabbnak, ennek következtében  1984-ben a párttitkárok által papíron kidolgozott összeesküvés vezéralakja lettem. Mondhatni, megtalált a történelem. Akaratomon kívül egy politikai belharc ütközőzónájába sodródva én bűnhődtem múltért, jövőért.

    Így lettem történelmi szükségszerűségből pár hónapra a rendszer  első számú közellensége.

    Az ENERGETIKA-ügy nem csak számomra jelentett próbatételt, de mindazok számára is, akik nem kerülhették ki, hogy felfedjék, melyik térfélen állnak. Ez akkor a hatalommal való szembenállás vagy cinkosság kinyilvánítását is jelentette. Az ügyben szerepet vállaló, a feljelentéseket író személyek, a hamis tanúvallomásokat produkáló III/III-as ügynökök számára nem jelentett erkölcsi próbatételt ha hazudni kellett, nem így azok számára, akiknek az emberi tisztesség, a becsület fontosabb volt a pártállami hatalom szolgálatánál. Közülük többen beteget jelentettek, amikor tanúként idézték őket, és voltak akik nyíltan kimondták a bíróság előtt, ha rács mögé juttatják őket akkor sem hajlandóak hazudni.

    Voltak, akik akkor a jellempróbáló helyzetben hősökké váltak, a hatalommal szembefordulva merész tetteket vittek véghez. De értek csalódások is! Gyerekkori barátom, pártfogoltam, akit segítettem átállt a hatalom oldalára és hamis tanú lett. Beigazolódott a mondás: a barátok árulnak el először! De nemcsak a barátok lettek árulóvá, hanem többen azok közül is, akikben feltétlenül megbíztam.

    Az ENERGETIKA-ügy abban is különbözik más politikai koncepciós ügyektől, hogy a pártállami bürokrácia révén iratok keletkeztek. Így például az MSZMP KB piros pecsétjével ellátott 1984. december 27-én kelt, 27881 01/3 számú iratban olvasható, hogy a Baranyai József által kidolgozott innovációs bázisok tervezete ellentétes az MSZMP KB gazdaságpolitikai elképzeléseivel, és mint az ENERGETIKA-ügy mutatja ilyen szervezkedés a Magyar Népköztársaságban nem is valósulhat meg. 

    A SZERVEZKEDÉS FELSZÁMOLÁSA

    Az állampárt a hatalom megítélése szerinti szervezkedés szétverésére viszonylag egyszerű módszert választott, az eltávolított vezetők helyére – a jogi előírásokkal mit sem törődve – a párt akaratát kíméletlenül teljesítő pártkatonát ültetetett. Ez voltaképpen a spontán privatizáció kezdeti, diktatórikus vállfaját is jelentette, hiszen a párt bekebelezte a magánszemélyek pénzéből, a magánszemélyek által alakított vállalkozást és annak jelentős vagyonát.

    Az ENERGETIKA Kisszövetkezet élére állított pártmegbízott, Körmendi István  – aki előzőleg a VIDEOTON haditechnikai üzemében dolgozott technikusként – a kisszövetkezet tevékenységének irányításához szükséges műszaki, gazdaságszervezési, vezetői gyakorlattal nem rendelkezett. Ez azonban nem akadályozta abban, hogy politikai komisszárként teljesítse a rábízott pártfeladatot, a szervezkedés szétzúzását.

    Első lépésként felszámolta a kisszövetkezet tizenhat szövetkezeti szakcsoportját, majd tovább folytatta a tisztogatást. A kisszövetkezet tagsága – néhány fő kivételével – a kisszövetkezet vagyonát, a tagi tulajdonrészeket hátrahagyva elmenekült a kisszövetkezettől, így a kisszövetkezet jelentős nagyságú vagyona a pártmegbízott, a vele érkezett pártkatonák és megbízóik ölébe hullott.

    Így ért véget az innovációs bázisok története és az ENERGETIKA Kisszövetkezet „hőskora”. Ha a pártállami hatalom nem veri szét a szerveződés kezdeti formáját, ha csak részben megvalósulhat a japán csoda magyar módra, ha akkor a gazdaság elindul a magyar viszonyokra adaptált „japán úton”, akkor ma Magyarországon egy jóval erősebb gazdaság és intenzívebb gazdasági növekedés létezik, a többség életkörülményeiben pedig a viszonylagos jólét és nem a szűkölködés a meghatározó jellemző.

    Ha végigjárható lett volna az első modellben vázolt út, akkor a rendszerváltás idején jóval több életképes vállalat illetve szövetkezet létezik és jóval kevesebb azok száma, amelyet csőd fenyeget, amely sorsa a felszámolás. Ha megvalósulhatott volna az innovációs bázisok tervezete szerinti országos szervezet kiépülése, az számos, piaccal rendelkező, fejlesztő, gyártó, kivitelező, piacszervező vállalkozás létrejöttét eredményezte volna, amelyek ma a kis- és közepes vállalkozások derékhadát képeznék.



Ez a könyv a diktatúráról, a rendszerváltásról, az ellopott forradalomról, az igazságszolgáltatás visszáságairól, bűneinkről és igazságainkról, az ENERGETIKA-ügyről mondja el a szerző személyes véleményét és az általa megtapasztalt igazságot. Úgy ahogyan ő látta.

A EMBERI JOGOK
AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSBAN

A Magyar Köztársaság 1992-ben ratifikálta, törvénybe iktatta az Európai Emberi Jogi Egyezményt, mely a kihirdetést követően Magyarország területén is hatályos joganyaggá vált.

A Magyar Köztársaság Alkotmányának 56. § (5) bekezdése alapján a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírói döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti, és ez a ratifikálás óta érvényes az Európai Emberi Jogi Egyezmény vonatkozásában elkövetett jogsértésekre és az Egyezményben rögzített jogorvoslatra is.

A bíróságok függetlenségéből adódóan nyilvánvaló, hogy az emberi jogokat sértő bírói jogalkalmazás, az emberi jogsértéseket előidéző bírói döntés ellen a bíróság keretein belül lehet és kell jogorvoslatot kérni, az emberi jogsértésekre vonatkozóan benyújtott jogorvoslati kérelem tárgyában a bíróság vezetője köteles intézkedni.

Az Egyezmény 13. cikke biztosítja a hatékony jogorvoslathoz való jogot, amely szerint bárkinek, akinek az Egyezményben foglalt jogait – így a 6. cikk és a 14. cikk szerinti jogait – megsértették joga van ahhoz, hogy hazai hatóság előtt, magyar hatóság előtt a jogsérelem jogorvoslatát kérje az esetben is, ha e jogokat hivatalos minőségben eljáró személyek sértették meg.

A magyar állam az Európai Emberi Jogi Egyezmény ratifikálásával vállalta, hogy a magyar állampolgárok részére biztosítja az Egyezmény 6. cikke szerinti tisztességes tárgyaláshoz való jogot, mind a jogalkotás mind az államszervezés terén megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy az állampolgárok ügyeiben pártatlan, elfogulatlan bíróság tisztességes
módon járjon el és a törvényekben rögzített eljárási szabályokat betartva, a törvények által előírt módon pártatlan, elfogulatlan, tisztességes döntést hozzon.

Pártatlan és elfogulatlan bíróság azonban csak akkor létezhet, ha a Magyar Köztársaság nevében pártatlan, elfogulatlan bírák járnak el és hoznak döntéseket, ha a bírák elfogultsága, pártatlansága bizonyos típusú ügyek, így a politikai jellegű koncepciós perek felülvizsgálata esetén sem vitatható. A pártatlanság, elfogulatlanság, a tisztességes bírói hatalomgyakorlás a kinyilatkoztatás szintjén ugyan létezhet, de ténynek csak akkor tekinthető ha ezt nem cáfolja a valóság, ha nem léteznek az ennek ellenkezőjét bizonyító tények, törvénysértések, mint például az Energetika-per felülvizsgálta.

POLITIKAI OKBÓL EREDEZTETHETŐ ELFOGULTSÁG

A valóságban persze születtek elfogulatlan tárgyilagosa ítéletek is, sőt valószínűen ezek voltak nagyobb számban, ugyanakkor az bizonyossággal kimondható, hogy minden olyan perben, amelynek politikai érintettsége volt, amely vonatkozásában az állampártnak bármilyen érdeke, ellenérdeke létezett, nem született, mert nem születhetett pártatlan, elfogulatlan ítélet. Ma már ezeket szétválasztani képtelenség, lehetetlenég. Igen lényeges szempont, hogy diktatúra bíróságának politikai okokból eredeztethető elfogultsága tekintetében a demokratikus jogállam bíróságának kell állást foglalni, pedig  ez kifejezetten politikai kérdés.

Az olyan másodfokú határozatok esetében, ahol a politikai érintettség legcsekélyebb jele is felfedezhető, kétséget kizáró bizonyossággal kijelenthető, hogy a bíróság a 35. § (1) c. pontja szerinti elfogultsággal hozta meg az ítéletét, a felülvizsgálatra vonatkozó jogszabály pedig előírja, hogy a Be. 250. § II. b. szerinti eljárási szabálysértést hivatalból vizsgálni kell. A Be. 289. § (4) bekezdése szerint a bíróságnak a felülvizsgálati indítványban megtámadott határozatot a Be. 284/A. § (2) alapján akkor is kötelessége felülvizsgálni, ha a felülvizsgálatot nem ilyen okból kezdeményezték.

Ennek ellenére a bíróság még egyetlen esetben sem állapította meg azt, hogy a politikai érintettségből adódóan fennállt a 35. § (1) c. pontja szerinti bírói elfogultság, a demokratikus jogállam bírósága minden egyes esetben pártatlan, elfogulatlan bíróságnak minősítette a diktatúra bíróságát.

Az állampolgárok valóságképe és a bíróság által e tekintetben a mérlegelés alapjául figyelembevett valóságkép oly mértékben különböző, sőt, egymással ütköző, hogy nem halasztható az állampolgárok felé a tisztességes bírósági eljárás biztosításáért alkotmányos felelősséget viselő hatalmi ágak erre kiterjedő alapos vizsgálata, mely egyúttal azt is tisztázhatná, hogy van-e alapja annak a becslésnek, hogy a bírósági ítéletek mintegy 20%-ában kisebb-nagyobb mértékben felfedezhető, kimutatható a diktatórikus múltból hozott vagy átöröklődött pártosság miatti elfogultság.

Abból adódóan, hogy a bíróság szimbiózisban létezett az állampárttal, a diktatórikus állampárt legfőbb jogérvényesítő hatalmi eszköze volt, valójában minden egyes ítélet esetében vélelmezhető lenne a 35. § (1) c. pontja szerinti elfogultság. Ugyanakkor az is valószínűsíthető, hogy az ítéletek többsége viszonylag pártatlan, elfogulatlan ítélet volt, bár a bíróság ezen esetekben sem hagyhatta figyelmen az éppen aktuális hatalmi és társadalmi elvárásokat, melyek azért valamelyest befolyásolhatták az ítéletek súlyosságát.