Gyakran hallható megállapítás: az
új uniós tagországok közül szélesebb körű változás, nagyobb léptékű
fejlődés valósult meg azoknál, ahol forradalommal, békés forradalommal
zárták le a múltat. Jó példa erre az éllovas helyére felkapaszkodó
balti kistigris, Észtország, ahol a békés forradalom igazi változást
hozott a másfélmillió lakos számára. Nekik sikerült szakítani a
múlttal. Céljuk világos volt: a múltat teljesen lezárni, új fejezetet
nyitni az ország életében.
A forradalmat itt a fiatalok
csinálták, ők voltak képesek a bátor lépések megtételére. Bennük nem
volt lerakódott félelem, túlzó óvatosság, amely a diktatúra alatt az
idősebbekbe kitörölhetetlenül beívódott. Békés, ám célratörő és
eredményes forradalom volt az övék. Nem dördült lövés, nem volt
akasztás, nem csattantak pofonok, de mindazokat elküldték, leváltották,
akik a régi rendet, a régi szemléletet képviselték.
Ami főként
említésre érdemes, hogy akkor ott ezt elfogadták, nem volt ellenkezés.
Az észt kommunista párt nem tarthatta meg vagyonát, de nem tudta
megtartani kapcsolatrendszerét sem, hiszen az oroszok távoztak az
országból. Számukra elfogadhatatlan volt bármilyen békés átmeneten
alapuló hatalomátadás, tudták az csak félmegoldást jelentene, esélyt
adva a múlt kozmetikázott továbbélésére. Az előző rend hívei pedig
elfogadták, hogy küldetésük lejárt.
Sikerült egy kis, ám
hatékony államot létrehozni. Az észtek keveset panaszkodnak a
bürokráciára. A vállalkozók jövedelmük jelentős részét megtarthatják,
nem nyeli el a túlméretezett állam.
A magyarországi békés
átmenet megalkotói vajon gondoltak-e arra, hogy az elnevezés eleve azt
sugallja mintha a rendszerváltásra csupán két megoldás létezett volna.
Az egyik a véres, áldozatokat követelő, fegyverropogásos, barikádos
forradalom, a másik pedig a békés átmenet, a kiegyezésen alapuló
hatalomátadás.
A példák viszont azt mutatják, létezett egy
harmadik választási lehetőség is, a békés forradalom, amely jobb
megoldásnak bizonyult mint a másik kettő.
Csehországban is egy
békés, az ő elnevezésük szerint bársonyos forradalom hozta el a
rendszerváltást. A cseheknek remek érzékük volt hozzá, hogy az élet
nagy változásait, döntő fordulatait a köznapi ember által könnyen
befogadható jelzővel illessék. Így lett az ő forradalmuk bársonyos
forradalom. Sem a csehek forradalma, sem a békés átmenettel létrejött
magyar rendszerváltás nem követelt áldozatot. Ez a közös a két
rendszerváltásban, ám annál több a különbség.
Prágában a
kulcscsörgetős forradalom megtisztulást, katarzist hozott,
Magyarországon a békés átmenet a régi állapotok, a kádári viszonyok
részleges konzerválását eredményezte. Prágában csaknem mindenkit
elzavartak a régi rend hatalomgyakorlói közül, sőt, kitiltották őket a
közéletből, új alkotmányt készítettek. Budapesten – bizonyos
területeket kivéve – csaknem mindenkit a helyén hagytak, a lényeges
változtatást az jelentette, hogy a pártitkárok politikai hatalmukat
pénzhatalomra váltották. A régi rend hatalomgyakorlói közül számosan
meghatározó közszereplők lettek a rendszerváltás utáni közéletben is.
Nem készült új alkotmány, a régi kismértékű változtatása jelentette a
megújulást.
Csehországban demokrácia lett, Magyarországon a
demokrácia köztes állapota. A cseheknél átvilágították a bíróságokat,
ügyészségeket, megvizsgálták a bírák, ügyészek múltját, csak azok
lehettek a független bírói hatalom birtokosai, akik nem voltak a
diktatúra kiszolgálói, nem követtek el igazságszolgáltatás elleni
bűncselekményeket. Magyarországon átvilágítás nélkül, feddhetetlen
múltat adományozva átemelték a diktatúra ügyészeit, bíráit – köztük a
volt pártügyészeket, pártbírákat is – az új jogállamnak nevezett
formációba. Ők lettek a jogállam legfontosabb közhatalmának független
birtokosai.
A cseheknél számos felelősségre vonás történt,
súlyos büntetéseket szabtak ki, nálunk magyaroknál senkit nem vontak
felelősségre, senkit nem ítéltek el a diktatúra hatalomgyakorlói közül.
Csehországban a bársonyos, kulcscsörgetős forradalom lélektani
hatásaként megszűnt a félelem, eltűntek a félelem árnyai.
Magyarországon, a sajátos magyar megoldással, a békés rendszerváltással
átmentették a félelmet is.
A cseheknél bátran nekiláttak a
változtatásoknak és nagyjából olyan országot csináltak maguknak,
amilyent szerettek volna. A csehek többsége szerint teljesült az
emberek várakozása. A magyarok többségének véleménye viszont az, hogy
sikertelen volt a rendszerváltás, szinte semmi nem teljesült az
emberek, a társadalom elvárásaiból.
Az ellenzéki kerekasztal
rossz kompromisszumot kötött az MSZMP-vel. A kommunisták a
tárgyalóasztalnál is megvezették az ellenzéket. Azt állították, hogy az
ellenzék soraiban számos ügynök van, és ha ők ezt kiszivárogtatják, az
ellenzék hitelét veszti. Mivel az asztalnál ülők csak saját maguk
vonatkozásában tudhattak biztosat, ezért a magabiztosság helyett az
óvatosság, a bizonytalanság lett a meghatározó.
A békés átmenet
révén a kádári időszakból intézmények, személyek maradtak
mozdítatlanságban és mint hatalmi tényezők a jogállam részévé váltak. A
gazdasági hatalom birtokosai meghatározó részben a korábbi politikai
hatalom gyakorlói lettek, valójában politikai hatalmukat pénzhatalomra
váltották.
A békés rendszerváltással Magyarországon átmentődött
a kádári gondolkodás, az araszolva haladás stratégiája, átmentődtek a
kádári viszonyok, és átmentették a diktatúra kapcsolatrendszerét is.
Nem lett igazi demokrácia. Nem történt meg a bíróságok, bírák,
ügyészségek, ügyészek átvilágítása. A rendszerváltás után is fennmaradt
a diktatúra értékítélete, amely alapján a bűnösség és tisztesség igen
sok esetben a rendszer iránti hűség vagy engedetlenség
következményeként adományozott állapot volt.
A cseheknél a bársonyos forradalomba, a rendszerváltásba bevonták a
népet. A váltás, változtatás élménye közös volt.
A
magyarországi békés átmenetből kihagyták a népet. Azok egyezkedtek a
nép nevében, akik idejekorán eszméltek és odafértek, odaültek az
asztalhoz, akik elfogadták kiegyezést.